Szeretnél naprakész maradni a választókerület történéseivel kapcsolatban? Kövesd oldalamat a Facebookon,
ahol első kézből értesülhetsz a friss hírekről!
Adományozás
Támogasd a munkámat, hogy eljuthassunk a választókerület minden lakójához. Függetlenül, közösségi
finanszírozással építjük újra az országot.
Bemutatkozás
Dr. Bögi Viktória huszonnégy éve Martonvásár lakója. Jogi pályája a közjegyzőség világában indult, majd kilenc éven át a közigazgatásban dolgozott, ahol gyámügyi és önkormányzati területen szerzett olyan tapasztalatokat, amelyek később ügyvédként is meghatározták a gondolkodását. Ma főként családjogi ügyekben képviseli a hozzá fordulókat, és munkáját ugyanaz a türelem, empátia és szakmai fegyelem vezeti, amelyet a legnehezebb élethelyzetek mellett is képes megőrizni. Szeretné, hogy Magyarország végre olyan hellyé váljon, ahol valóban számít a társadalmi szolidaritás, ahol nem látszatintézkedések történnek, hanem felelős döntések, és ahol a közteherviselés, a vitakultúra és a közösségi élet valódi európai mércéhez igazodik. Kiemelten fontos számára, hogy tisztább közéletet teremtsünk, ahol átlátható a döntéshozatal és érdemi verseny van a gazdaságban. Meghatározó számára a gyermekvédelem és a cselekvőképességükben korlátozottak jogainak megerősítése, amelyhez jól képzett szakemberekre és valódi felügyeletre van szükség. Mélyen hisz abban, hogy a választókerület természeti értékeit meg kell óvni az indokolatlan beépítésektől, mert a környezet állapota hosszú távon mindannyiunk életminőségét meghatározza.
[{"cim":"Támogatom a 7-es út felújítását","szoveg":"A Fejér 03. körzetben sokakat érint, hogy évtizedek óta várat magára a 7-es út felújítása. Az autós közlekedés ma lassú és veszélyes. A petíció célja: a 7-es út felújítását, valamint biztonságos csomópontokat és rendszeres karbantartást kérünk. Legyenek határidők, és a lakosság kapjon rendszeres, nyilvános tájékoztatást. A változás helyben kezdődik. Ha változtatni akarsz a kátyús, veszélyes és lassú főútak problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/fej037ut"},{"cim":"Támogatom az egészségügy fejlesztését","szoveg":"A Fejér 03. körzetben sokakat érint, hogy az egészségügyi ellátás túlterhelt: kevés a szakember, hosszúak a várólisták, és sokan más városokba kényszerülnek vizsgálatokért. A petíció célja: egészségügyi ellátási- és ügyeleti rendszer fejlesztését, valamint valódi kapacitásbővítést, korszerű rendelőket, tisztességes béreket és átlátható ügyeleti rendszert kérünk. Ez mindannyiunk ügye. Legyen valódi megoldás. Ha változtatni akarsz az orvoshiány és a hosszú várólisták problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/fej03egeszsegugyiellatas"},{"cim":"Támogatom a Velencei-tó védelmét","szoveg":"A Fejér 3. körzetben sokakat érint a Velencei-tó védelme, az hogy fogy a zöldterület, a tó hozzáférhetősége és így a vízpartok élhetősége veszélyben van, miközben kevés az egyeztetés a helyiekkel. A petíció célja: a Velencei-tó védelmének megőrzését, a szabadstrand és a zöldövezet kialakítását, valamint felelős szabályozást és valódi társadalmi egyeztetést kérünk. Tedd meg most és ne maradj csendben a környezetedért! Ha változtatni akarsz a zöldterületek túlzott beépítése problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/fej03velenceito"}]